IV. 4. A kegyetlen anya balladája

Hány magyar asszony, leány titkolt, életét megkeserítő bűntudata fogalmazódik meg egy másik moldvai népballadában, a kegyetlen anyáról szóló keserves énekben! A ballada talán valóban megesett történetről szól: az egyik tatár betörés során kincseivel és gyermekeivel menekülő fiatalasszonyról. A menekülő édesanya egyre közelebb hallja üldözőinek lódobogását. "Gyermekeim helyett még adhat Isten más gyermeket, de kincsem helyett kincset nem." Így inkább gyermekeit hagyja el és kincses ládáját menti. Végül azt is el kell dobja, hogy életét menthesse. Ekkor az erdőben lát egy szarvastehenet, aki egyik fiát szarva között viszi, a másikat maga mögött vezeti. Visszafordul és megtalálja kicsi fiát, aki azonban elutasítja: "Ha anya lettél lenne, itt nem hagytál lenne..." - mondja. Az elkeseredett anya sírva elátkozza magát.

Hány fiatalasszony döntött hasonlóan, amikor nem szülte meg gyermekét, mert még nem volt lakás, gépkocsi, még élvezni akarta gondtalanul életét. Aztán feltámad a vágy a gyermek után, de az asszonynak nem sikerül teherbe esnie. Az orvos megállapítja, már nem lehet. Ez az ének ennek a sorsnak "égi mása". A népköltészet, a művészet mint pszichoterápia, mint mentálhigiéniai gyakorlat, mint megrázó erejű figyelmeztetés, intés. Az operadrámák hasonló szerepéről, jelentőségéről már írtak tanulmányt, de hányan jutnak el az Operába, hogy az éppen nekik, róluk szóló tragédián okuljanak, általa megtisztuljanak? Valamikor ezeket a balladákat mindenki ismerte, ha elénekelni csak azok tudták is, akik ebben kerestek és találtak vigasztalást. Az érintettek, akik gyógyulást kerestek.

A mai társadalom betegesen óvja az egyént a nagy testi és lelki megrázkódtatásoktól, így az nem repdes ujjongó örömében a magasságokban, és nem járja be a gyász és a fájdalom mélységeit sem. Érzelmi kilengései "gyenge oszcillálásra" szűkültek le - mondja Konrad Lorenz. A hagyományos kultúrákban minden formát, külsőt, drámai elmélyítést kapott, kimondatták vagy kifejezték az érzelmeket, nem tagadták el őket. Ma rögtön eltakarítják, letakarják, eltüntetik a megholtat a szem elől, ugyanakkor a filmekben rakásra ölik egymást a szereplők, bagatellizálják az életet és a gyilkosságot. Ez az embereket érzéketlenné, közömbössé teszi minden szenvedéssel, a szolidaritás vállalásával szemben.