

 |
 |
 Bihari Mihály politológus
 1971-ben diplomázott az ELTE ÁJTK-n, majd 1974-ben szociológus oklevelet szerzett az ELTE BTK-n. 1970 óta tanít az ELTE ÁJTK-n. 1989-től a Politológia Tanszék vezetője 1999-es alkotmánybíróvá választásáig. A győri Széchenyi István Egyetem Jogi Karának alapító igazgatója és egyetemi tanára. 1984-től kandidátus, 1993-től a tudományok doktora, 1993-tól egyetemi tanár. 1986-89 között az MTA Szociológiai Kutató Intézetének igazgatóhelyettese és a Politikai Rendszer Kutatócsoport vezetője. 1989-től az MTA Politikatudományi Intézetében a Pártszociológiai Kutatócsoportot vezette és politikaelméletet tanított a BKE-n. 1994-től 1998-ig országgyűlési képviselő. A Magyar Politikatudományi Társaság alelnöke, majd elnöke.
|
 |
 |
 
|
 | 

 |
 Alkotmányos rendszerváltás

Az előadás bemutatja, hogyan alapozta meg a rendszerváltás során született új alkotmány a jelenkori Magyar Köztársaságot. A politikai és gazdasági rendszer radikálisan megváltozott Magyarországon. A Nemzeti Kerekasztal politikai szervezetei és szakértői az alkotmányos rendszerváltás legfontosabb feladatát teljesítették az általuk kidolgozott 6 törvénytervezettel, illetve az 1989. szeptember 18-i Megállapodás elfogadásával. A NEKA plurálisan szerveződött, parlamenten kívüli "alkotmányozó hatalomként" teremtette meg a Köztársaság új alkotmányos berendezkedését. Az új alkotmány létrehozásakor a 80-as évek radikális reformtörekvéseire, a magyar jogtörténeti hagyományokra és a liberális szabadságjogokra támaszkodott.
|
 |
 |