

 |
 |
 Fodor Zoltán elméleti fizikus
 Fodor Zoltán középiskolai évei alatt több országos matematika-, fizika- és kémiaversenyt megnyert. Az ELTE-n 1987-ben kitüntetéses diplomával végzett. Azóta az ELTE Elméleti Fizikai Tanszéken dolgozik. Számos kutatóintézetben és egyetemen volt vendégkutató, többek között Németországban, Svájcban és Japánban. Szakterülete az elemi részek fizikája, a rácstérelmélet. A rácstérelmélet egyik legnevezetesebb problémájára, a véges anyagsűrűség elérésére 2001-ben adott javaslata 2003-ban a leghivatkozottabb rácstérelméleti dolgozat volt. Tudományos publikációira több mint 2000 független hivatkozás érkezett.
|
 |
 |
 
|
 | 

 |
 A világ keletkezése és az elemi részek fizikája

Az elemi részek fizikája a ma ismert legmélyebb, legalapvetőbb tudományos elmélet. Ezzel az elmélettel, az úgynevezett standard modellel az összes kísérleti eredmény teljes összhangban van. Ám sajnos még ez az általános elmélet is csak részben tud magyarázatot adni arra az alapvető kérdésre, hogy miért is létezik a világegyetem, és hogy miért létezünk mi magunk. Az előadás áttekinti az elemi részek fizikájának az alapjait. Megvizsgálja azt a három feltételt, mely a korai világegyetem történései során az anyagi világ kialakulásához szükséges volt.
|
 |
 |