Intézményi befektetők

Az intézményi befektetők növekedésére is erősen hatott a pénzügyi piacok fejlődése az elmúlt két évtizedben, illetve az ebben a szektorban végbement vállalati átalakulások.

Az intézményi befektetőket több szempont szerint csoportosíthatjuk. Véleményünk szerint legcélszerűbb befektetési politikájuk és a tőkepiacokon betöltött szerepük alapján elvégezni a csoportosítást. Ezen kritériumok alapján a következő főbb csoportokat jelölhetjük ki:

• Elsődleges intézményi befektetők
  o Biztosítótársaságok
  o Nyugdíjalapok
  o Befektetési alapok és társaságok
• Egyéb intézményes befektetők (pénzintézetek, lízingalap, LBO alap, szimbiotikumok stb.)
  

Biztosítótársaságok

A biztosítás lényege az előre nem látható, de valószínűleg bekövetkező káresetek elleni érdekvédelem. A biztosítás módszere: kollektív tartalékképzés veszélyközösség létrehozásával. A veszélyközösség hasonló kockázatokra vonatkozó biztosítások olyan együttese, amelyen belül a kockázatkiegyenlítődés végbemegy, a tartalékokat pedig a befizetett díjakból és a befektetések hozamából képzik folyamatosan.

Annak ellenére, hogy a világ különböző részein más-más módon szerveződnek a biztosítók, a funkciók, amelyeket ellátnak, nagyjából két csoportra oszthatók: életbiztosítás, illetve vagyon- és balesetbiztosítás. A tőkepiacon eredetileg főleg az életbiztosítók voltak aktívak, hiszen jól tervezhető kiadásaikra hosszútávon folyamatosan növekvő és a tőkepiacon jó hozammal befektetett tartalékokat tudtak képezni. Az integrált pénzügyi csoportok kialakulása miatt ma már csak elvétve találni tisztán vagyon- vagy életbiztosítót.

Az utóbbi évtizedekben a biztosítók jövedelmezősége egyre inkább a befektetési tevékenység eredményének alárendelve alakult, ami a következő tényezőknek köszönhető:

• a biztosítási tevékenység gyenge vagy negatív nyeresége
• a termékek megtakarítási jellegének erősödése;
• a társadalombiztosítási rendszerek privatizációja következtében növekvő nyugdíjbiztosítási szerepvállalás.

Ezzel párhuzamosan a biztosítók szerepe az intézményi befektetések piacán, illetve a tőkepiacokon folyamatosan nőtt, és a jobb hozamok elérése, illetve a fenti célok megvalósulása érdekében a vállalt kockázat is nőtt. A verseny itt is a költségek csökkentésének, a gazdaságos üzemméret növekedésének irányába hatott, ami - mint a korábbiakban már utaltunk rá - összeolvadásokhoz és felvásárlásokhoz vezetett. Egyes biztosítók kiléptek a pusztán biztosítási és vagyonkezelési tevékenység keretei közül, és a banki, illetve befektetési banki üzletbe is beszálltak. Így jött létre az ING csoport, az Allianz Dresdner ügylet, az AXA és az amerikai DLJ befektetési bank azóta megszűnt frigye és hasonlók. A bankoknál beszéltünk róla, hogy ez a banki-biztosítói integráció gyakran a bankok kezdeményezésére jön létre. Ilyen esetnek számít a Credit Suisse és a Winthertur biztosító ügylete, de az is előfordul, hogy egy bank alapít biztosítót. A privát bankok és a befektetési bankok esetében az üzlettársi forma (partnership), a biztosítóknál a szövetkezeti jelleg (mutual) korlátozta a tőkéhez jutást és ezen keresztül a növekedést és akvizíciókat. Ezért ahogy a befektetési bankok - mint pl. a Goldman Sachs - tőzsdére mentek, úgy a biztosítóknál is lejátszódik a részvénytársasággá alakulás és sokszor a tőzsdei bevezetés. Ez a folyamat pedig gyorsítja az összeolvadásokat és a nem organikus növekedést.

Nyugdíjalapok, nyugdíjpénztárak

A nyugdíjalapok befektetési politikáját a hosszútávú befektetések jellemzik, amelyekkel szemben alacsony a likviditási igény. Ennek az oka abban rejlik, hogy az életbiztosításokhoz hasonlóan itt is viszonylag pontosan előre jelezhető a pénzkiáramlások rendje. A pénzek beáramlása is hasonló módon előre jelezhető, bár ez nagyon sok tényező függvénye, amelyek folyamatos elemzést igényelnek. Így például ma már az értékpapírcégek egyre inkább kezdenek betörni a hagyományosan az életbiztosítók és nyugdíjalapok vadászterületének tartott üzletágakba azáltal, hogy évjáradéki konstrukciókat ajánlanak ügyfeleiknek a jövő biztosítására. A nyugdíjalapok lényeges előnye azonban, hogy széleskörű adókedvezményeket élveznek a befektetéseik után járó jövedelmekre.

A nyugdíjalapok típusai

Az egyszerűség kedvéért nyugdíjalapokról beszélünk, ám ezek a világon nagyon sokfajta formában fordulnak elő. Magyarországon a nyugdíjpénztárak honosodtak meg. Két formájuk létezik: az önkéntes kölcsönös és a kötelező magánpénztárak. Az előbbiek szintén nagyon fontos, adókedvezményekkel támogatott nyugdíj-előtakarékossági konstrukciók, de nem jelentenek alternatívát a társadalombiztosítási befizetésekkel szemben, a magánpénztárak viszont igen, és ezért őket tekinthetjük a nyugdíjreform letéteményeseinek. A tagok pénze egyéni számlákon gyűlik mindkét rendszerben, és vagy házon belül, vagy - egyre inkább - külső megbízott vagyonkezelők végzik a pénz befektetését. Ezzel Magyarországon is létrejött a hárompillérű biztosítási rendszer: központi társadalombiztosítás, kötelező magánbiztosítás, illetve önkéntes kiegészítő biztosítás.

A legfejlettebb nyugdíjbiztosítási hagyományokkal rendelkező országokban mind az üzleti biztosítók, mind pedig a vállalati nyugdíjalapok magasabb arányát biztosítják az egyéni nyugdíjaknak, mint a központi társadalombiztosítás. Ilyen országok az Egyesült Királyság, Hollandia, Svájc, az USA. A legnagyobb szerepet a vállalati nyugdíjalapok játsszák, amelyekbe a vállalat, a szponzor fizet be az alkalmazottak számlájára pénzt. Ebben a konstrukcióban vagy a befizetés nagysága meghatározott (defined contribution) és a majdani szolgáltatás ismeretlen, illetve csak becsülhető, vagy a befizetés aszerint ingadozik, hogy a jövőbeli szolgáltatási ígéret, vagyis a nyugdíj szintje a biztosításmatematikai kalkulációk szerint mekkora befizetést igényel. Ez utóbbit hívjuk szolgáltatás által meghatározott (defined benefit) rendszernek. Itt a vállalat lényegében klasszikus biztosítási, garantőri szerepben van, hiszen viszonylag nagy szabadságfokkal dönt a befizetések szintjéről a biztosítási matematikusok csak ajánlásokat fogalmaznak meg feléjük.

Befektetési alapok (társaságok)

A befektetési alapok a befektetők pénzének összegyűjtésére és befektetésére alkalmas szabályozott portfoliók, amelyek létezhetnek önálló jogi személyként (mint társaságok) vagy önálló jogi személyiség nélküli intézményként. Törvény szabályozza általában, így Magyarországon is az alapok alapítását, működését, kapcsolatát a tőkepiacokkal, és rendelkezik a befektetők védelmét érintő kérdésekben.

A befektetési alapoknak különböző szempontok szerint több fajtája is létezik:

• tőkeszerkezet alapján: nyílt (open-end) és zárt végű (closed-end);
• befektetési portfolió alapján: értékpapír-, ingatlan-, pénzpiaci, határidős, fedezeti (hedge fund), illetve kockázati tőke-befektetési alap;
• befektetési politika alapján: növekedési, jövedelmi és kiegyensúlyozott (balanced) alap, illetve nem aktívan kezelt az indexalap, amely valamilyen index követését végzi; a kötvényeknél teljes megtérülésre (total return), kamatbevételre vagy felértékelődésre fókuszáló alapokat különböztetünk meg.

Ezen túl beszélünk még nemzetközi, globális, fejlődő piaci, regionális, ágazati alapokról.
Feltörekvő versenytársak - az ETF-ek