A Behálózva című kötet tizenöt fejezete stílszerűen tizenöt láncszemet alkot. Az olvasón áll, hogy összekapcsolja-e az egyes láncszemeket egy újabb, a könyvön túli hálózatot létrehozva így. Senki ne gondolja, hogy a hálózatok alig egy évtizede népszerűvé váló tudományágának száraz és unalmas bevezető leckéit olvassa majd! A könyv természet- és társadalomtudományok, sőt pusztán a hétköznapi élet jelenségei iránt érdeklődők számára is letehetetlen olvasmány, valódi szellemi kaland.
Viszonylag fiatal tudományról lévén szó, a történeti fejlődés leírása nem a szokásos módon történik. A szerző anekdotázó, szellemes stílusban mutatja be a 20. század első évtizedeiben úttörő tevékenységet végző Erdős Pál és Rényi Alfréd munkásságát. A két magyar tudós eredményei máig a hálózatkutatók fontos kiindulópontjait jelentik. A véletlen hálózatok elméletének alapjait fektették le, mely ma is sokszor nehezen meghaladható alapvetést jelent.
Faludy György ír egy könyvében arról, hogy kedvelt játék volt baráti társaságában azt kiszámolni, ki hány kézfogásra van egy hírességtől. Aki például személyesen ismeri a költőfejedelmet, az csupán két kézfogásnyi távolságra van Albert Einsteintől, József Attilától vagy Karinthy Frigyestől. Utóbbi egy 1929-es novellájában felvet már egy hasonló ötletet, amikor arról beszél, hogy a világon bárkivel kapcsolatot lehet létesíteni, legfeljebb öt másik egyénen keresztül. A tudomány csak évtizedekkel később igazolta a meglepő tételt: ez a hatlépésnyi távolság törvénye. (Amerikai egyetemistáknak köszönhetően az Internet Movie Database segítségével az is megállapítható, melyik hollywoodi színész mekkora távolságra van bármelyik kollégájától. Az átlagos arány ezúttal öt.)
Innen egyenes út vezet a hálózatok egyik alapvető jellemzőjéhez, a kis világokhoz. A kommunikációelmélet kedvelt tézise a világfalu elmélete. Az internet és a modern tömegkommunikáció eszközeinek köszönhetően a 20-21. század fordulójára bárki könnyedén elérhetővé vált, mindegy, hogy éppen hol tartózkodik és mit csinál. A gyorsuló világ egyben szűkült is. Mindez nem lenne lehetséges középpontok és összekötők nélkül, akik/amelyek arról gondoskodnak, hogy a kisebb hálózatok egy vagy több nagyobb hálóvá kapcsolódjanak össze - ez az internet működésének egyik alapelve. Az olyan szájtok, mint a Google vagy a Yahoo! ilyen középpontokként szolgálnak, ahonnan több millió más weboldalt érhetünk el egyetlen kattintással. Barabási Albert-László és kutatócsoportja a web "átmérőjét" is meghatároza: eszerint átlagosan 19 kattintásnyi távolságra vagyunk bármilyen más oldaltól.
Nemcsak az internet, bármely más hálózat esetében mára alapvető fontosságú a biztonság kérdése. A vírusokkal, támadásokkal szembeni megfelelő védelmi stratégia kidolgozása (a szerző itt a 2001. szeptember 11-i események ilyetén szempontú elemzéséről sem feledkezik meg) mára közérdekké vált. Az AIDS-vírus terjedése, a nagy amerikai áramszünetek, a több célpont elleni összehangolt terrortámadások, a 2000-es amerikai elnökválasztás váratlan fordulata, bizonyos termékek hirtelen jött, majd még gyorsabban elillanó népszerűsége, a LoveBug vagy a Code Red nevű számítógépes vírusoknak az egész világot érintő hatásai egytől egyig Barabási Albert-László példatárát gazdagítják.
A kötet különleges érdeme, hogy szerzője nem akadálytalan diadalmenetként ábrázolja akár saját, akár kollégái útját a hálózatok világában. Kiváltképp emlékezetes tehetséges doktoranduszának, Albert Rékának az esete: "1998 márciusában... meghívtam Albert Rékát ebédre, ő még csak harmadik féléves doktorandusz hallgató volt, mégis elég publikációja volt ahhoz, hogy megkapja a doktori fokozatot. Egyik tanulmányát a Nature és a Science News címlapon hozta le... Tehát az ebédmeghívásom célja ellenkezett minden józansággal: arra akartam rávenni, hogy adja fel kutatásait, melyekben oly sikeres volt, és kezdjen valami teljesen másba. Elmondtam neki álmomat a hálózatok tanulmányozásáról." Utóbb kiderült, az ebédmeghívással Barabási Albert-László elérte célját, sőt annál többet is. Olvasmányos stílusú, de a mélységet sem nélkülöző kötete bármelyikünknek kedvet csinálhat: hálózatra fel!
(Albert-László Barabási: Behálózva: A hálózatok új tudománya. Hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és mit jelent ez a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben. Bp., Magyar Könyvklub, 2003. 2900,-Ft)