Az optikai csalódások a látási folyamat téves észlelései, amelyek általában azért jönnek létre, mert a látvány az érzeteket kiértékelő neuronrendszer számára egymásnak ellenkező módon értelmezhető jeleket tartalmaz. Ilyenkor általában az erősebb jel hatása dominál, még akkor is, ha tudatunk jelzi ezt az ellentmondást. Ilyenkor az agy vezérelte látás nem ugyanazt érzékeli, mint amit az ingerforrás fizikai valósága mutat. Hermann Helmholtz német orvos és fizikus szerint "Minden illúzió egyszer - szabálya a következő: mindig azt hisszük, hogy olyan tárgyakat látunk, amelyek a normális látás körülményei között azt a retinális képet hoznák létre, aminek ténylegesen a tudatában vagyunk."
Az általános tudományos vélekedés szerint a természetes és kognitív illúzióként fellépő fiziológiai illúziókat könnyen be lehet mutatni speciális vizuális trükkökkel. Például mindannyian láttunk már olyan festményt, grafikát vagy egyszerű rajzot, melynek megtekintésekor látásunk zavarba hozott minket, hiszen olyan vizuális hatásokat észleltünk, melyekről később kiderültek, hogy nincsenek is a képen. Magyarán a kép valójában jelen levő alakzataihoz hozzáképzelünk, "hozzáérzékelünk" újabb tartalmakat. Ezek közül talán legismertebb az ún. Hermann-hálózat, melyen fehér vonalakkal elválasztott fekete négyzetek láthatóak egymástól kicsit távol. A képre rápillantva a négyzetek sarkánál azonnal fekete pöttyöket látunk, amelyekről azonban tudjuk, hogy nincsenek ott.
 |
|
Fiatal vagy idős hölgyet látunk?
|
Más kategóriát képeznek az ún. vonalas illúziók, melyek egy-egy egyszerű rajzzal képesek megzavarni a látásunkat és például ugyanolyan hosszú vonalakat eltérő nagyságúnak érzékelünk, vagy segédvonalak hatására párhuzamos vonalakat dőlni, esetleg domborulni látunk. Itt már nem arról van szó, hogy plusz tartalmakat érzékelünk a képen, hanem a meglevő tartalmakat látjuk másmilyennek, mint amilyenek valójában. Legismertebb talán a "kávéházi csempe" effektusa. Ilyen és ehhez hasonló hatások figyelhetők meg például a magyar származású francia festő-grafikus Victor Vasarely képein is. (Az optikai illúziók és a művészet kapcsolatában megkerülhetetlen alkotó a holland grafikus, M. C. Escher, róla egy külön cikkben emlékeztünk meg.)
A "káprázatok" egyik érdekes formája, amikor az adott kép életre kell a szemünk előtt. A tudósok, művészek már nagyon régóta megfigyelték, hogy bizonyos képi hatásokkal el lehet érni, hogy az agy mozgásként érzékeljen statikus képi elemeket. Bridget Riley kortárs brit festő-grafikus számos olyan képet festett, melyek ezt a fajta illúziókeltést aknázzák ki (némileg újraértelmezve a festői illúziókeltés fogalmát).
 |
|
Bridget Riley alkotása megtáncoltatja a szemet (Blake 4)
|
Az optikai illúziók egy gyakran használt formáját képezik a kétértelmű képek, melyek lényege, hogy ugyanazoknak a rajzoknak és grafikáknak több értelmük is van. Sokaknak ismerős lehet például az a rajz, melyen egy öregasszony és egy fiatal hölgy képe is egyszerre látható. Ez a fajta illúzió is gyakran használt elem a festészetben.
Persze a festészet emlegetése különösen érdekes az optikai csalódások kapcsán, hiszen ennek a művészeti ágnak évszázadokon keresztül az volt - és egyesek szerint ma is az - a legfontosabb célja, hogy minél tökéletesebb illúziót keltsen.
 |
| A turisták kedvence Julian Beaver, az "utcakő Picassója". Ő a csalóka térhatások nagymestere |
Az optikai csalódások a művészet mellett a fiziológiai kutatások közkedvelt és érdekes területei, melyekkel manapság is rengeteg kutató foglalkozik. Ennek oka nemcsak az, hogy "látványos", játékos témáról van szó, de az ilyen típusú kutatásokból sokat megtudhatunk a látás, a szemünk működéséről, valamint arról is, miként dolgozza fel az agy a látási ingereket. Azt azonban még nem sikerült eddig megállapítani, hogy valójában miként működnek a különböző optikai csalódások.
 |
|
A varázslatos "sárkányt" szintén sokan ismerhetik
|
