 |
|
A kutyákat domesztikálása körülbelül 20 ezer éve kezdődhetett meg, amikor az ún. mezolitikus korban az emberek védelmi célokból, illetve vadászati hatékonyságukat segítő eszközként magukhoz szelídítették a farkasokat. Hamar kiderült, hogy az akkor még vadállat farkas és az ember szorosabb kapcsolata - mai szóval - win-win szituáció, tehát szimbiózis. A farkasok minden bizonnyal azért kezdtek ólálkodni az emberi közösségek körül, mert rendszeresen csurrant-csöppent nekik valami harapnivaló. Ezt az emberek sem nagyon bánták, hiszen a farkasok amellett, hogy eltakarították a lakomák maradékát, megóvták a csoportokat a nagyobb vadállatoktól.
 |
| Pompei-i mozaik kutyával |
Maga a háziasítás - mely körülbelül 7-9 ezer éve válhatott véglegessé - valószínűleg úgy kezdődhetett, hogy az emberek farkaskölyköket nevelt fel, melynek leszármazottait is az emberek gondozták. Később gondos szelektív tenyészettel fokozatosan alakultak ki a különféle igényeknek megfelelő kutyafajok. (A szelekcióról némi fogalmat kapunk, hogy tudjuk: egyes eszkimók a mai napig lelövik, ha egy kutya az emberre támad, így tompítva egyes fajok agresszív ösztöneit.)
Az emberek egyik legfontosabb igénye a kutyák vadászképességeinek kiaknázása volt. Nem telt el sok idő, míg fény derült arra, hogy a farkas-kutyák hatékonyabb érzékszerveik, gyorsaságuk, valamint ügyességük révén kiválóan alkalmazhatóak nemcsak mint őrzővédők, de mint vadásztársak (vagy inkább vadászeszközök). Régészeti feltárások - leginkább barlangrajzok - alapján feltételezhető, hogy az ember már a bronzkorban, i. e. 4500 tájékán vadászatra alkalmazta a kutyákat, főleg a mai masztiffok, farkaskutyák, agarak és különféle juhászkutyák őseit.
Ókor
Az ötödik században az antik görög társadalomban főleg őrzési, sőt harci céllal tartottak kutyákat, de egyes feljegyzések vadászkutyákat is említenek (állítólag vadászatra keltáktól származó fajokat használtak). Korinthosz megtámadásakor - forrásunk itt feltehetőleg az i. e. 387-es korinthoszi háború egyik ütközetére utal - a várost 50 kutya védte, amelyek közül az ütközet után csupán egy maradt életben, amely életre szóló "nyugdíjat" kapott a várostól. Különleges célra használták a kutyákat a görög orvosok: azt állapították meg vele, hogy a páciens életben van-e avagy sem. Az életet az jelezte, ha az állat elkezdte csóválni a farkát a beteg közelében, ha ezt nem tette, az orvos tudta: a lélek már a túlvilágra költözött. A görögség és a kutya témájában azt is érdemes megjegyezni: Arisztotelész i. e. 350 körül listát készített a görög világban ismeretes kutyafajokról.
 |
|
Görög vázarajz vadászkutyákkal
|
Visszakanyarodva a vadászathoz, a különféle vadászati célokhoz fajgazdagságra volt szükség. Ezt először a rómaiak terjeszkedése, később pedig az i. sz. 4. században meginduló népvándorlás segítette elő, hiszen a távolról érkezett népek kutyái keveredtek a helyi kutyafajokkal. (Igaz ez a későbbi magyar fajokra is: a magyar vizslát például részben a törököknek is köszönhetjük.) Főleg a Római Birodalom területén indult meg speciális, a különféle vadállatok elejtéséhez legalkalmasabb fajok kitenyésztése.
Középkor-újkor
 |
| A falkavadászat az feudális arisztokrácia kedvelt szórakozásá vált |
A Birodalom bukása után a vadászkutyák kinevelése alábbhagyott. A korai középkorból leginkább városokat terrorizáló kutyafalkákról szóló feljegyzések maradtak fenn, valamint azok a szájhagyomány útján terjedő, kutyaszerű szörnyekről szóló rémtörténetek, melyek az alsóbb néprétegekben kaptak szárnyra. Később a vadászat jellemzően a tehetősebb réteg kiváltságává és szórakozásává vált. Nem ritkán a társadalmi összejövetelek, a politikai és kulturális élet elengedhetetlen részét képezte. Ehhez a korhoz köthető a különböző fajta vadászkutyák kitenyésztése annak függvényébe, milyen vadra és milyen vadászati módokkal kívántak vadászni. A tenyésztőket két alapvető szempont motiválta, mégpedig a szemmel (vizuálisan) és orral (szimat alapján) vadászó fajták elterjesztése. Kialakították a rejtőző vad felkutatására alkalmas vizslákat, hajtó ebeket és a sebzetten elmenekülő vad keresésére használható fajtákat, a vérebeket. Talán meglepő, de a tenyésztést - a haszon reményében - sok helyütt szerzetesek végezték. (Ellentmondásosnak tűnhet, hogy például az agresszívabb vadásztokhoz kiválóan használható vérebeket francia szerzetesek tenyésztették ki.)
 |
| A kutya hasznos társ a vadászatban |
A vadászat a mai napig is általában a tehetősebbek hobbija, szenvedélye, vagy ahogy mostanában nevezni szokták: sportja. "A vadászati mód átalakult és egy sportos vadászlovaglássá változott" - írja a kutya.hu. Az utóbbi időszakban felerősödő állatvédelmi mozgalom a kutyavadászatra is nagy hatással volt, melynek bővebb kifejtésére most nincs mód. Mindenesetre ennek eredménye például, hogy sok éves tétovázás után és a vadászatpártiak erőteljes lobbija ellenére 2004-ben a brit parlament betiltotta az Angliában évszázados, sőt talán évezredes hagyományokkal rendelkező kutyás rókavadászatot, mely tilalom 2005 februárjától lépett érvénybe.
"Érdemes azonban megfigyelni" - ahogy azt szintén a kutya.hu írja - "hogy a vadász és a vad kapcsolatában a mai napig fellelhetők azok az ősi ösztönök, hajlamok, amelyeket eltérő mértékben, de minden ember magában hordoz. Ezek a vad űzése, elejtése, birtokba vétele, amik a vadász számára dicsőséget, kitartásáról, rátermettségéről tanúbizonyságot jelent." |
 |
|
|
