 |
| 16. ábra |
Az Értelmekről már a görögök is azt mondták, hogy ezek örökkévaló, anyagtalan és ennek következtében tökéletes lények. Az ilyen létezőket ők isteneknek (theoi) tekintették, de az egyistenhívő arabok ilyet nem mondhattak, ezért ők az értelmeket angyaloknak nevezték. Arisztotelész lélektana szerint viszont az ember, mint minden fizikai létező, anyagból és formából áll, de az ember formája a lelke. Következésképp a szférák formáját is valami lélekszerű dolognak tartják, és ha egyszer ezek olyanok, mint a lelkek, akkor vágyódnak, mégpedig az őket mozgató Értelmek, illetve angyalok tökéletességére. Ez a vágyódás mozgatja az égitesteket a pályájukon. A továbbiakban ezek szabálytalan mozgásaiból jön létre az anyag és általában véve a Hold szférája alatti anyagi világ. (16. ábra)
 |
| 17. ábra |
Jól látható tehát, hogy az általános fizika, a fölérendelt metafizika, valamint a távolabb eső lélektan tételeiből vezették le az arabok a kozmológia tanítását. Ebben a rendszerben azonban minden okságilag determinált, ahogyan ezt az arisztotelészi tudományelmélet megköveteli. Ebben a rendszerben Allahnak nem marad szabadsága teremteni, teremtő tevékenységét legföljebb metaforikusan lehet értelmezni, ahogyan ezt az arab teológusok fölismerték. Éppen ezért ők a görög filozófiához visszanyúlva Epikurosznál. (17. ábra) találták meg azt az elméletet, amely az okságot a véletlennel helyettesítette. Epikurosz szerint az atomok egymással párhuzamos pályákon egyenlő gyorsasággal hullanak alá a végtelen űrben. Egyesek azonban véletlenül, ok nélkül elhajolnak pályájuktól, így összeütköznek a szomszédos pályán hulló atommal, az ebből következő összeütközés forgó mozgáshoz vezet, majd abból keletkezik a kozmosz. A véletlen és az okság hiánya ad teret Allah teremtő tevékenységének bevezetésére.
|
