Dr. Szeverényi Péter szülész-nőgyógyászt, klinikai szakpszichológust, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának docensét arról kérdeztük, hogy miképpen befolyásolják a nemi differenciálódást a pszichoszomatikus tényezők.

Nemi identitásunk a leghatározottabban szexuális viselkedésünkben mutatkozik meg. Milyen lélektani tényezők alakítják ki nemi hovatartozásunkat?

- Ha a nemi identitás kérdésével foglalkozunk, akkor ez lélektani oldalról is nagyon összetett kérdés. Megértéséhez két meghatározó fogalmat szükséges tisztázni. Az egyik alapfogalom a "nemi ösztön". Ezzel kapcsolatban felmerül az az értelmezési nehézség, hogy az ember szexuális viselkedése mennyire ösztönös, milyen mértékben biológiailag programozott, vagyis miben tér el az állati viselkedéstől. Szemben az állati szexuális viselkedéssel az ember szexuális késztetése, de maguk a nemi szervek is a fantázia szintjén is ingerelhetők. Ez az állati viselkedésben nincsen jelen. Az állati nemi ösztön kötött és a viselkedés fajra jellemző, meghatározott mintázatot mutat és meghatározott inger hatására automatikusan lezajlik. Ez az ember vonatkozásában korántsem ilyen egyértelmű. Az ember szexuális viselkedése sokkal összetettebb és differenciáltabb, mint az állaté, akár egészséges, akár kóros viselkedésről van szó. Tehát az ember szexuális viselkedése önmagával a nemi ösztönnel nem magyarázható. Olyan - biológiailag megalapozott - késztetésről van szó, amit különböző pszichoszociális tényezők lényegesen befolyásolnak. 

Mi a másik tisztázandó fogalom?

- A másik ide csatlakozó fogalom a "nemi identitás", a nemi hovatartozás. Biztosan állíthatjuk, hogy a biológiai tényezőkkel szemben a pszichoszociális tényezőknek sokkal nagyobb a jelentőségük a felnőtt, érett szexuális viselkedés kialakulásában. A nemi hovatartozás a személyiség legbensőbb mélyében gyökerező meggyőződés. Ez a meggyőződés az identifikáció (azonosulás) folyamatában a környezeti tényezők hatására alakul ki. Ennek legnagyobb része nem tudatos pszichológiai folyamat.
A serdülőkor kezdeti időszakára kialakul a saját nemiségünkkel kapcsolatban egy olyan belső mag, ami a későbbiek során már önszerveződővé válik. Ez az önkép a pubertáskor után már csak ritkán változtatható meg. Ezt a nemi énképet a serdülőkor kezdetéig külső környezeti hatások erősítik, vagy éppen gyengítik, és ez a belső identitásmag az, ami a nemi viselkedés egyik irányítójává válik.

Mi az azonosulási folyamat működési alapja?

- Az identifikáció lényege az azonosulás a saját nemhez tartozó felnőttel. Ez a kora gyermekkor egyik legfontosabb eseménye, a pszichoszexuális fejlődésnek egyik alapvető mozzanata. A többi korai eseményhez hasonlóan ez is egy öntudatlan folyamat. A lényege, hogy a kisgyermek általában a szeretett felnőtt személlyel - aki természetesen legtöbbször a szülő - kíván azonosulni. Ritkábban az is előfordulhat, hogy a támadó, az agresszor felnőtt válik az azonosulás tárgyává.
Az azonosulás, az érzelmi ráhangolódás, az érzelmi kötődés egy nem szándékos, nem akaratlagos utánzási folyamat, de az utánzás csak egy kis mozzanat, mert mellette nagyon nagy jelentőségük van az úgynevezett metakommunikatív jelzéseknek, információknak, amelyeket a gyerekek szinte észrevétlenül építenek magukba. Ebből az utánzós korból nagyon jól ismerjük, amikor a három-négy éves kisfiú belebújik az apukája nagy cipőjébe, felveszi a kalapját, vagy amikor a kislány az anyuka körömcipőjében egyensúlyoz, vagy éppen kirúzsozza, kifesti magát.
A negyvenes években végzett kultúrantropológiai kísérletek is azt bizonyították, hogy a férfi, vagy a női viselkedésminta nem elsősorban biológiailag, hanem sokkal inkább kulturálisan meghatározott. Ezekben a vizsgálatokban különböző természeti körülmények között élő törzseket hasonlítottak össze és kiderült, hogy sok helyen egészen más az elvárt és a közösség által közvetített férfi és női viselkedésforma, mint amit a nyugati világban megszoktunk.

Ezek szerint a nemi identitásunkhoz kötődő szerep elsősorban a kultúrkörnyezetünk terméke?

- Nemi identitásunk kifejezésére gyakran használjuk a szerep fogalmát, ami társas lélektani megközelítésből származik. A férfi vagy a nő szerep azt jelenti, hogy a környezet milyen viselkedésformát vár el és ezek úgynevezett erőteljes, pervazív szerepek, amelyek más viselkedésformákat is meghatároznak, tehát alapvető fontosságúak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nemi identitásnak és a gyermekkori szexuális fejlődésnek a fő mozgatói biológiai alapokra épülve társas lélektani hatásokra alakulnak ki.

Változtat a változó környezet a nemi identitás kifejlődésének menetén?

- A társadalomnak a szexualitáshoz, a nemiséghez való viszonya folyamatosan változik és ez nem hatástalan a szexualitás fejlődésére sem. Egy egyszerű példával élve: ma sokkal kevesebb titok és ennél fogva sokkal kevesebb szorongás veszi körül a szexualitás kérdését, mint csak pár évtizeddel korábban, így a társadalmi és kulturális hatások nagyon lényegesek, de elsősorban a nemi azonosságtudathoz kötődő szexuális magatartás szempontjából.

Van a nemi identitás fejlődése szempontjából a szülőnek speciális tennivalója?

- Valamikor - nem is olyan nagyon régen még -, azzal kezdődött a gyermek pszichoszexuális fejlődése, hogy megszületett. A szülők az újszülött gyermek nemének megfelelően adtak nevet, játékokat a gyerek kezébe és öltöztették kisfiúnak, vagy kislánynak. Később a szülők bizonyos, általuk elfogadott, a nemre jellemző viselkedési módozatokat megerősítettek, azt jutalmazták, arra pozitív visszajelzést adtak, ami pedig nem tartozott bele az ő elvárásaikba, azt nem erősítették meg, vagy éppen negatív visszajelzéssel, büntetéssel gátolták, tehát a visszacsatolás szerepe a nemre jellemző viselkedés kialakulásában nagyon jelentős volt és persze ma is az, ebben nincsen változás.
Ma már tudjuk, hogy a pszichoszexuális fejlődés már a méhen belüli élet egy bizonyos szakaszában elkezdődik. A magzat méhen belül érzékeli a környezetét és az anya is sok mindent észlel a magzattal kapcsolatban. Az ultrahang-vizsgálattal viszonylag gyorsan kideríthető a magzat neme, sokkal előbb, mint a gyermek megszületne. Elindul a szülők képzelődése, hogy milyen kisfiú, vagy milyen kislány lesz és ezeknek a korai szülői fantáziaképeknek nagy szerepük van a gyermek későbbi fejlődésében, beleértve a nemi hovatartozás kérdését is.
Ennek a korai szakasznak a jelentősége igazából az elmúlt évtizedekben tisztázódott. Mára már bizonyossá vált az is, hogy a biológiai tényezőknek kevésbé van szerepük, mint a pszichoszociális, a kulturális, a környezeti, a családi tényezőknek, legalább is egy bizonyos feltételrendszeren belül.

Borsos professzor előadása a nemek kialakulásának elsősorban szomatikus zavaraival foglalkozik. Lehet lélektani oldalról korrigálni a biológiai rendellenességeket?

Éppen a pszichoszociális tényezők szerepét felismerő vizsgálati eredmények igazolták, hogy milyen nagy ezeknek a szerepük, még akkor is, ha a biológiai alapokban valamilyen eltérés van. A pszichoszexuális fejlődés ettől függetlenül akár más irányba, a normalitást közelítő irányba is fordulhat. Azt ma már jól lehet tudni, hogy a nemi szervek különböző fejlődési rendellenességei a pszichoszexuális fejlődés kezdeti szakaszát nem zavarják.
A rendellenességeket leggyakrabban a serdülőkorban ismerik fel, amikorra a nemi identitás fejlődésének gyermekkori szakasza lezáródik. Ha a serdülő lány rádöbben arra, hogy nincsen hüvelye, vagy nincsen méhe, és soha nem lesz gyermeke, nem lesz képes normális szexuális életet élni; az óriási pszichotraumát jelent. A lélektani vizsgálatok viszont mégis azt mutatják, hogy a testi, a kromoszomális, a hormonális rendellenességek csak egy belső alapot jelentenek, de a nemi identitás fejlődése ettől eltérő irányt is vehet. A súlyosabb, de nagyon ritka genetikai eltérések gyakran kombinálódnak más defektusokkal. Ezekben talán nem is a szexuális működés zavara a legfontosabb, hanem az átlagostól, vagy normálistól eltérő társadalmi beilleszkedés képessége szenved jelentős zavart, vagyis megint csak az a bizonyos pszichoszociális tényező.
Egy másik érdekesség, hogy még a hormonháztartástól is független lehet a szexuális működés. Jó példa erre az a tapasztalat, hogy a petefészek műtéti eltávolítása után, vagy éppen a menopauza következtében beállott hormonális aktivitás csökkenése esetén is fenn lehet tartani a szexuális aktivitást, vagyis a nemi identitásnak megfelelő magatartást. A hormonok szerepe egy bizonyos időszakig fontos a fejlődés során, de amikor az egyén már rendelkezik bizonyos szexuális tapasztalattal és a szexualitás bizonyos formája már rögzült és beépült a nemi magatartásba, onnantól kezdve az ember ezektől az endokrin tényezőktől is függetlenné válhat.