Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlésének döntése értelmében 2005 a Fizika Nemzetközi Éve. Magyarország is gőzerővel kapcsolódik a rendezvényekhez, amelyeket Albert Einstein legnagyobb felfedezései éve, 1905 százéves jubileumára szerveznek,- derült ki 2005. január 11-én a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában tartott sajtóbeszélgetésen. Országszerte pályázatok, kiállítások, előadások várják az érdeklődőket, akik bekapcsolódhatnak a globális megemlékezésekbe. Így abba a fénystafétába is, amely Princetonból indulva 24 óra alatt körbejárja a Földet, ezzel is "megvilágítva" a hétköznapokat kényelmessé, biztonságossá, a gyógyítást pedig egyre hatékonyabbá tevő fizikatudományok jelentőségét.
Rendezvények, előadások, filmek
Az elmúlt száz év a fizikáé volt, de legalább ennyire a hazai fizikusoké is, akik ma is ott vannak a világ legnevesebb intézményeiben, öregbítve a magyar tudomány jó hírét - kezdte mondandóját a Fizika Nemzetközi Éve eseménysorozatot beharangozó sajtótájékoztatón Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke az MTA székházában kedden. A tudóstestület elnöke elmondta: éppen száz éve, hogy Albert Einstein publikálta legendás cikkeit, amelyekkel három nagy tudományterület alapjait rakta le. (1905-ben jelent meg a Speciális relativitáselmélet, a klasszikus fizika egyik csúcspontja. Ekkor látott napvilágot a fotoeffektus magyarázata, amely a kvantumelmélet alapja, illetve a mikroszkopikus részecskék Brown-mozgásának leírása, amely a statisztikus fizikát teremtette meg - a szerk.)
Nemcsak elméleti szinten lépett nagyokat a fizika a XX. században, sőt... - vette át a szót Németh Judit az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke.
 |
|
Szabó Gábor, Németh Judit és Vizi E. Szilveszter
|
A fizika behatolt a mindennapokba: se szeri, se száma azoknak a hétköznapi és speciális eszközöknek, amelyek a fizika tudományos fejlődésének gyakorlati alkalmazásai. -Valljuk be azonban, ez a tudományág nem elég népszerű az eredményeihez képest - összegzett, majd azt mondta: az Eötvös Társulat 2005-ben széles társadalmi csoportokkal, elsősorban a diáksággal szeretné érzékeltetni, hogy a fizika érdekes és szerethető. Németh Judit ezután a teljesség igénye nélkül szemezgetett a jubileumra szervezett programokból. Kiderült, hogy a Fizikai Szemlében új rovat indul, amelyben diákok, tanárok, fizikusok közölhetik legújabb kutatási eredményeiket, egy feltétellel: csak olyan kézirat jelenhet meg, amely laikusok számára is közérthető.
A társaság területi- és szakcsoportjai egész évben folyamatosan szerveznek filmvetítéssel egybekötött előadásokat, többek között a Műegyetemen, az ELTE-n és a Csodák Palotájában.
A Magyar Fizikushallgatók Egyesülete is csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A diákok egyebek mellett olyan labirintusjátékkal rukkolnak elő, amelyet csak az tud majd végigjátszani, aki az "elágazásoknál" helyesen válaszol egy-egy, a fizika történetével kapcsolatos kérdésre.
Horváth Zalán, a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályának elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy nemcsak az elmúlt, hanem a következő száz év is a fizikáé lesz, hiszen korunk két alapvető értéke, az egészség és a jólét alakulásában markáns szerepet játszik ez a diszciplína. - Ennek ismertetésében segítünk majd szóval, írással - tette hozzá az elnök.
 |
|
Bencze Gyula
|
Három plusz egy filmmel készülünk az évre - jelentette be Bencze Gyula, a Magyar Mozgókép Közalapítvány tudományos filmműhelyének vezetője.
Az első alkotás egy portréfilm, amely Simonyi Károllyal készült, a második alkotás A fizika kultúrtörténete címet kapta, a harmadik pedig Ősrobbanás néven kerülhet vászonra. Utóbbinak külön érdekessége, hogy a filmet készítő forgatócsoport bejutott a világ legismertebb svájci részecskegyorsító intézetébe, ami "kamerás embereknek eddig még nem sikerült". A negyedik, most készülő alkotás (A szegedi lézeresek) egy riportfilm lesz a Bor Zsolt és Szabó Gábor neve fémjelezte lézerfizika-kutatócsapat hétköznapjairól.
Egyed László, a Csodák Palotájának vezetője azt hangoztatta, hogy intézményükben annak alapítása óta zajlik a "fizika éve". Kiemelte, hogy az Öveges-teremben rendszeresen élőben zajlanak a kísérletek. Erre a kezdeményezésre épül majd a Csodák Palotájába szervezett jubileumi rendezvénysorozat egyik legfontosabb eleme, az otthon kísérletező fizikatanárok bemutatkozása.