Hogy kinek a nevéhez fűződik az első automobil? Nehéz erre a kérdésre minden érintett felet kielégítő választ adni, s nem véletlenül - bár a 18. századi mérnökök által tervezett különös masinák az utakon haladtak, természetesen nem feleltek meg mindenben az autó mai meghatározásának. Ezek a kutatók felfedezéseikkel mégis jelentős mértékben járultak hozzá az energia mobilizálhatóságához.
Az első modellek
Az autó őstörténete szorosan összefügg a motoréval. Mióta az 1860-as években Denis Papin felfedezte a légnyomásos dugattyús gőzgép elvét, a lehetőségek száma megsokszorozódott (egyébként a száguldás szerelmesei mellett a háziasszonyok is áldhatják a nevét, ugyanis ő a Papin-fazék, ismertebb nevén a kukta megalkotója). 1769. október 23-án a francia Nicolas-Joseph Cugnot Párizsban útra bocsátotta saját gőzmeghajtású motorral rendelkező, igen tekintélyes méretű gőzkocsiját, ami a gőzmozdony és a gépkocsi közös ősének tekinthető. E járműnek még negyedóránként meg kellett pihennie, hogy elegendő gőz termelődjön a haladásához. Harminc év múlva az angol Richard Trevithick már finomított a szerkezeten. Az 1804-ben bemutatott járművet 8 tonnás súlya miatt kénytelenek voltak sínekre helyezni, s úgy működtetni - megszületett az első gőzmozdony! Az eredeti ötlet nem kevésbé volt ígéretes, s a fejlődés folytatódott: 1873-ban Amédée Bollée megalkotta az Obéissante-ot ("Engedelmes"), mely egyszerre akár tíz személy szállítására is alkalmas volt. A feltaláló emlékére Le Mans-ban máig megrendezik évente a világ leghíresebb 24 órás autóversenyét.
 |
|
Daimler járműve
|
A gázüzemű motorok rövid időn belül nagy sikernek örvendtek. Az első működőképes belső égésű motort 1860-ban a francia Étienne Lenoir szabadalmaztatta. Az egyhengeres járműben már megtalálható az elektromos fűtő- és hűtőrendszer. 1862-ben Alphonse Beau kidolgozta a négyütemű motor működésének elméleti alapjait. Munkáját 1876-ban a német Nikolaus Otto és Gottlieb Daimler folytatta. Nyolc év múlva Édouard Delemare-Debouteville elkészítette az első ilyen motort, mely egyesek szerint az első valódi automobil volt - hacsak nem tekintjük annak Karl Benz háromkerekűjét és kétütemű motorját.
Aligha tudnánk ma elképzelni egy gumikerék nélküli autót. Az első pneumatikus abroncs megalkotójának a skót állatorvost és mérnököt, John Boyd Dunlopot tartják (1888). Figyelmes apa lévén fiai triciklijét szerelte fel az első gumikerékkel, kényelmesebbé, veszélytelenné és csöndessé téve így a kerekezést. Minden kerékre egy szeleppel ellátott, felfújható kaucsuktömlőt szerelt. Az ötletet a Michelin-fivérek 1891-től alkalmazták az automobilok kerekeinél is.
Európa lemarad az USA-val szemben
 |
|
Louis Renault bemutatja saját járművét
|
Az automobilok tömeges értékesítését Franciaországban és Angliában kezdték meg. Számos gyáros előre látta az egyelőre kisipari jellegű piac fejlődésében rejlő nagyszerű lehetőségeket. Franciaországban például René Panhard és Émile Levassor 1886-ban társultak, hogy Daimler-motorokat, majd -autókat gyártsanak. 1892-ben tizenkilencet adnak el a járműből. Ugyanebben az évben a Peugeot családi vállalkozás huszonkilencet. 1898. december 24-én egy párizsi férfi egy saját kezével összeszerelt autó volánjánál ülve csatlakozott barátai társaságához. A lelkes, ekkor 29 éves fiatalembert Louis Renault-nak hívták.
Persze más nemzetek sem akartak lemaradni: Olaszország hamarosan a Fiattal(Fabbrica Italiana di Automobili di Torino), Anglia a Siddeley-vel, a Napier-vel és a Wolseley-val állt elő. A 20. század kezdetén már az USA is bekapcsolódott a versenybe, s hamarosan behozhatatlan előnyre tett szert. Ransom Elie Ods az autógyártók közül elsőként telepedett le Detroitban, az iparág leendő fővárosában, s az ő műhelyéből gördült ki az első Oldsmobile. 1903-ban a Curved Dash modellből 2500-at tudott eladni. Ugyanebben az évben Henry Ford megalapítja a Ford Motor Company-t, mely elhozza az igazi áttörést: a Ford T-modell 1908-as piacra dobása váratlan sikerrel járt - 1910-ben 18000 darabot, 1913-ban már 168000-t gyártottak belőle! 1903 óta a General Motors, a Buick, a Cadillac, a Chevrolet, az Oldsmobile és a Ford az első világpiacra termelő autógyárak lettek.
A marne-i taxik
 |
|
Irány a harcmező!
|
Az első világháború kitörése után a "marne-i taxik" esete jól példázza, milyen nagy szerepet játszott az automobil a hadseregben is. 1914 szeptember elején a német seregek alig 30 kilométerre közelítették meg Párizst. Joffre tábornok 12000 embert akart odaküldeni erősítésnek, de a vonatok csak 6000 közlegényt tudtak odaszállítani. Gallieni tábornok felügyelte a hadműveletet, s ezért úgy döntött, hogy a párizsi taxikat fogják használni a csapatok szállítására. Szeptember 17-én este 6 órakor 600 taxi gyűlt össze egy párizsi külvárosban, Gagny-ban. Minden kocsiban öt katona fért el, s mindegyik autó kétszer fordult, így mind a hatezren időben értek a csatamezőre ahhoz, hogy visszaverjék a német csapatokat. A marne-i taxik akcióját a siker ellenére nem követték hasonlók, mivel egyik küzdőfél sem fogott bele az ötlet módszeres alkalmazásába.