 |
Technikai fejlődés és stílusváltás
 |
|
Chrysler Airflow
|
Az 1890-es évek és a második világháború előestéje között eltelt időszakban fontos technológiai fejlődések zajlottak le. A motor hatékonyságát a kipufogóval növelték; a négy-, hat-, majd nyolchengeres motor is elterjedt, valamint tovább finomították az automata gyújtórendszert. Meghonosodott a kuplung és a sebességváltó is. A karosszériába integrálták az alvázat, majd hamarosan elterjedt az első kerék meghajtás. A hidraulikus lengéscsillapítók javították a felfüggesztést. Végül számos kiegészítő is megjelent, melyek komfortossá és biztonságossá tették az utazást, köztük például a visszapillantó tükör.
 |
|
Peugeot 301
|
A stílus is jelentősen megváltozott. Napjaink áramvonalas gépkocsijai felé két irányból is elkezdtek haladni: egyrészt a karosszéria végre megszabadult az állati erővel működő járművek formáitól (pl. a lovaskocsiétól); másrészt a sebesség növekedésével csökkent a légellenállás. Bár ez a folyamat meglehetősen korán megindult, a valódi áramvonalas autók fénykora csak a harmincas évekre tehető. Erre a Chrysler 1934-es Airflow-ja a legpazarabb példa. Ez volt az első olyan autó, amelynél maximálisan figyelembe vették az aerodinamika alapvető törvényszerűségeit. Szintén 1934-re esik a Peugeot 301 áramvonalas változatának bevezetése.
Az automobil aranykora
A második világháború megrázta az autógyártás világpiacát. Az amerikai infrastruktúra viszonylag megerősödve került ki az elhúzódó harcokból, melyek saját területeit nem érintették. Európában éppen fordítva, a "Nagy háború" után az újjáépítés és a nyomor időszaka kezdődött. Az autó eközben a jómódúak szemében a "vágy titokzatos tárgyává" vált. A háború utáni hosszú gazdasági növekedés sosem látott lökést adott az iparágnak. Az 1970-es évek olajválságáig tartó időszakot ezért nevezhetjük aranykornak.
 |
|
Citroen 2CV
|
Míg az amerikai középosztályhoz már az 1920-as évektől eljutott az autó, Európában a tömeges értékesítés csak a második világháború befejezése után kezdődött meg. A gyártók elé állított feladat egyszerű volt: összhangba kellett hozni az előállítási költségeket az átlagos vásárló fizetésével. Így aztán az ideális autó kicsi, viszonylag kis teljesítményű, ugyanakkor visszafogottan elegáns. Franciaországban a Citroën 2 CV-je szárnyszerű ajtóival és felhúzható vászontetejével elképesztő sikertörténet részesévé lett: 1949 és 1990 között folyamatosan gyártották.
 |
|
Renault 4CV
|
A Renault 1946-tól gyártja elegáns 4 CV-jét. Ehhez a két "történelmi" modellhez járul még ekkor az új Simca 5 és a Dyna Panhard. A FIAT kifejezetten az olaszoknak fejlesztette a sokkal elegánsabb és kényelmesebb Topolino 500-at. Angliában 1948-ban William Morris bemutatta saját Morris Minorját. Különösen sikeres márka lett a Volkswagen, a "nép autója", melyet 1933-ban Hitler parancsára Ferdinand Porsche tervezett. Az autó végleges formát 1938-ban kapott, és először harci célokra használták fel. Polgári változatát nagyobb mennyiségben csak a háború után kezdték értékesíteni.
A stílusok háborúja
Gazdasági értelemben az Egyesült Államok a második világháború nagy nyertese volt. Az amerikai gépkocsitervezők számára már nem az ország motorizálása jelentett kihívást (ez ekkorra már megtörtént), hanem a tömegek lelkesültségének megnyerése, melyet a stílusbeli váltásokkal kívántak elérni. Az ötvenes évek amerikai autói a legváltozatosabb alakokban pompáztak: hatalmas karosszériák, extravagáns formák mindenütt... A krómozás szinte megkerülhetetlenné vált. A tervezőirodákban a "stylistok" szerepe hihetetlen mértékben megnőtt. A design eredetiségéért vívott harcban első helyen végzett a Cadillac. A harc szenvedélyessége kissé elcsitult a hatvanaas években - ekkor kezdődik a formavilág klasszicizálódása.
 |
|
Renault Floride
|
Az Atlanti-óceán túlpartján bár érezni az amerikai hatást, mégis az olasz dominancia volt jellemzőbb. Az itáliai mérnökök közül többen együttműködtek francia társaikkal, így például a Renault Floride modelljét, mely az 1958-as genfi szalon szenzációja lett, Pietro Frua tervezte. Ekkor jelent meg az egyik legkülönlegesebb autómodell, a Citroën DS 19-ese. Az 1955-ös párizsi autókiállításon mutatták be a futurisztikus külsőt elegenciával vegyítő márkát. A kis autók forradalmának fontos dátuma 1959 és az Austin Mini megjelenése: az alig három méter hosszúságú modell ma is hódít városias egyszerűségével.
A fő cél: a biztonság
Az autóközlekedés demokratizálódásának és a sebesség növekedésének megvoltak a maga árnyoldalai: a közlekedési balesetek száma drasztikusan emelkedett. A jelenség az USA-ban kezdődött, de Európában sem váratott magára sokáig. Franciaországban például 1958-1972 között a közúti balesetben elhunytak száma közel kétszeresére növekedett! A felelősség a vezetőt, a közlekedési infrastruktúrát és a tervezőket terhelte. Utóbbiakat hibáztatta 1965-ös, Gyilkos autók című könyvében a new yorki ügyvéd, Ralph Nader. A kötet nem kerülte el a kormányok figyelmét, melyek így több figyelmet fordítottak az autóközlekedés biztonságosabbá tételére.
1971. január elsejével Ausztrália kötelezővé tette a biztonsági öv használatát. Példáját hamarosan több más ország is követte. Az úthálózat fejlesztése is új mérföldkőhöz érkezett: autóutakat kezdtek építeni. A sebességkorlátokat csökkentették, a helyes közlekedést széles körben propagálták, a biztonsági normákat számonkérték a tervezőkön. Ekkor kezdődtek a töréspróbák, melyekkel a karosszéria és a lökhárító terhelhetőségét tesztelték. |
 |
|
|
