IV. A szöveges folklórműfajok szerepe a mindennapi életben
A hosszú, eseménydús nap után a gyermek elfárad. Elszakad társaitól, a családtagoktól, mielőtt elnyugodna, elmagányosodik. Álmos, de fél az éjszakától, az egyedülléttől. Igényli a biztatást, a hozzá szóló szavakat.
 |
| 9. ábra |
És ekkor mesét kell, kellene mondani. Milyen mesét? Az évezredek, évszázadok alatt kialakult, hagyományos mese az, amit a gyermek igazán igényel. Ami lényegében arról szól, hogy "most te még kicsi vagy, gyenge, kiszolgáltatott, mint a harmadik, a legkisebb királyfi, vagy a kiskanász, vagy a Hamupepejke, de ha jószívű vagy és bátor, ha segítesz a bajbajutottakon, emberen, állaton, akkor azok is megsegítenek téged, és legyőzöd a hétfejű sárkányt, a gonosz óriást, a boszorkányt. Nem a másik embert, hanem a Gonoszt magát, és te leszel a király!" A gyermek ezt akarja hallani, nem egyszer, hanem sokszor, újra és újra. Nem újságot, új viccet akar hallani, nem legyint, hogy "ezt már hallottam!" Inkább azt mondja: "Ezt meséld el, nagyapa!" És kijavít, ha tévedek. Nem szórakoztatni vágyik; erősítést, biztatást, hitet vár, életprogramot, eszméket. Bármennyire mókás, nevettető Tom és Jerry kalandjainak sorozata, az ott látottak eljelentéktelenítik, bagatellizálják az erőszakot, a szenvedést, a brutalitást. A gyermek hisz az igazságban, és ezért nem viseli el a méltatlan vereséget. Azért, mert nem volt szerencséje, nem hatot dobott a kockán, azért, mert kisebb, gyengébb, miért lenne alább való az erősebbnél, az okosabbnál?
|
