|
III. A mában élő múlt
|
7. ábra
|
Bár előadásomban nem térek ki a várostörténet roppant izgalmas és szerteágazó kérdéskörére, a város holisztikus fogalmát nem érthetjük meg egy eredetére való rövid utalás nélkül. A már idézett Lewis Mumford hívja fel a figyelmet arra, hogy a városok kialakulása i. e. 3000 körül, Mezopotámia és Egyiptom nagy folyómenti kultúráiban meglepően gyorsan (néhány évszázad alatt) ment végbe - ami arra utal, hogy a városok nem a lakosság egyszerű megsokasodásának köszönhetőek. A város nem nagyra nőtt falu, hanem merőben újszerű "szimbolikus világ", amit már a korabeli képzelet is így tekintett. A Gilgames-eposzban úgy esik szó az Uruk városát (7. ábra) övező falról, mint "égből alászállott építményről" - éles kontrasztként a "paraszti világegyetem" alapjául szolgáló termőfölddel és a hozzá tapadó faluval.
|
8. ábra
|
Úgy tűnik, hogy a városok kiemelkedése inkább az istentiszteleti szertartások helyeinek körülkerítésével kezdődött - előbb e szimbolikus helyek gyűjtötték maguk köré a környék szétszórt faluközösségekben élő lakóit, s csak e koncentráció rendszeressé és intenzívvé válásával lettek e helyek előbb vallási, majd uralmi központokká. Persze szellemi centrumból valódi tartós életközösséggé csak olyan helyek válhattak, amelyek megfelelően illeszkedtek a földrajzi környezetbe is - amelyeknek a környező termőhelyekkel és kis településekkel való kapcsolata, mégoly egyszerű áruforgalma biztosítható volt, amelyeket a kereskedelmi útvonalak is érinteni tudtak, s amelyek katonai tekintetben is védhetőek voltak. Mindenesetre jellemző, hogy a városfal, amely évezredeken át biztosította és szimbolizálta a város ilyen elkülönült, magába záródó jellegét, csak jóval később nyert katonai-védelmi funkciót, és csak sokkal később kezdték kvázi közigazgatási határnak is tekinteni.
A spirituális értékek és a gyakorlati, gazdasági-hatalmi szükségletek e köréhez vegyük azután hozzá, hogy a város a benne élők számára az érintkezés és a kollektív kommunikáció merőben új formáit teremti meg - ami fontos dolog, ha meggondoljuk, hogy milyen probléma lehetett a "központ" számára az egyre nagyobb számban köréje sereglők irányítása, terelése, féken tartása.
|
9. ábra
|
Végezetül kezdettől fogva konstatálhatunk egy újfajta esztétikai igényt is: nevezetesen, hogy már a korai városok építtetői is súlyt fektettek arra, hogy templomaik, palotáik, a kapuk, lépcsők, oltárok monumentális arányaikkal, díszes megformáltságukkal le is nyűgözzék az odaérkezőket, s ezzel biztosítsák a hely vonzerejét, tartós fennmaradását (8. ábra). A város egyfelől - mint valami tároló edény - vonzza magához a közelebbi és távolabb környék, a szűkebb és tágabb külvilág lakóit, anyagi és szellemi javait, másfelől szét is sugározza saját értékeit, szétküldi embereit és javait - "élete" csak ebben az ozmózis-szerű, lüktető kölcsönhatásban tekinthető olyan egésznek, amely élő organizmushoz való hasonlítását indokolja.
Összességében tehát elmondható, hogy már a kezdet kezdetén előttünk áll a városok holisztikus szemléletének alapja, és a képlet a várostörténet hosszú folyamatán keresztül - a gazdasági, politikai, vallási, kulturális feltételek radikális átrendeződései ellenére - napjainkig is érvényesnek látszik.
Vegyük szemügyre, hogy Lewis Mumford szerint mivé váltak napjainkra azok a helyek és funkciók, amelyek egyesítésével egykoron a voltaképpeni város létrejött.
|
