

 |
 |
 Vinton Cerf matematikus
 1943-ban született az USA-beli New Havenben. Matematikai tanulmányok és mérnöki gyakorlat után 1972-ben a Californiai Egyetemen számítástechnikai tudományokból szerzett PhD fokozatot. Részt vett az összekapcsolt számítógépes hálózatok kutatásának korai szakaszában, az első ilyen rendszer (az ún. ARPANET) megvalósításában és az első kereskedelmi e-mail-szolgáltatás létrehozásában is. Az internet "alapító atyái" között tartják számon: nevéhez fűződik az internet alapvető (TCP/IP) protokolljainak kidolgozása. Megkapta az informatikusok Nobel-díjának számító Turing-díjat. 2005 óta a Google-nál internet alapú új alkalmazások kigondolásáért és népszerűsítéséért felel.
|
 |
 |
 
|
 | 

 |
 Az internet szabadsága

Az internet egyik alapítóatyjaként ismert Vint Cerf bemutatja, hogyan fejlődött az internet 35 évvel ezelőtti kísérleti stádiumából társadalmi, intellektuális, politikai, gazdasági tényezővé, és megvilágítja a világháló társadalomformáló erejét, demokratizáló szerepét. A TCP/IP protokoll, amelynek megalkotása többek között Vint Cerf nevéhez fűződik, és az úgynevezett peer-to-peer paradigma, azaz a számítógépek közötti egyenrangúság elve egyenjogúsította az internetes felhasználói közösségeket. Az internet nyújtotta szabadságról szólva nem feledkezhetünk meg a vele járó visszaélésekről sem.
|
 |
 |